Zalaegerszeg is felkerült a Napenergia Térképre

Tavaly év végén már bejárta a sajtót, hogy magánkezdeményezésben alig egy hónap alatt fejlesztette ki az Envirosense Hungary Kft. és a Solar ViewPoint Kft. Debrecen Napenergia Térképét. Most a nyugati országrészből is felkerült egy vidéki nagyváros a térképre, nevezetesen Zalaegerszeg. A fejlesztés olyan modern technológiai támogatásban részesítheti a helyi ingatlantulajdonosokat, illetve beruházókat, amit sok esetben csak a nyugat-európai nagyvárosokban láthatunk.

A napenergia térkép Zalaegerszeg településével történő bővítésének bejelentése 2023.05.25-én történt meg a IV. Greentech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás és Konferencia keretein belül Dr. Tomor Tamás (Envirosense Hungary Kft. üzletfejlesztési igazgató) előadásában, melyet épp Zalaegerszegen rendeznek.

A Solar ViewPoint Kft. és az Envirosense Hungary Kft. a közelmúltban egy stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Napelem Napkollektor Szövetséggel, mely célja egy országos napenergia térkép létrehozása. A szolgáltatás a www.napenergiaterkep.hu oldalon keresztül érhető el, mely folyamatosan bővül, a tervek szerint az elkövetkezendő hónapokban Debrecen és Zalaegerszeg után újabb települések fognak felkerülni a felületre.

A napenergia térkép megtekintése, használata teljes mértékben díjmentes, az egyes települések megjelenéséről értesítést kérhetnek az oldalon feliratkozók. Az együttműködő felek az online térkép létrehozásával hozzá tudnak járulni a megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések szélesebb körű elterjedéséhez, valamint tájékoztatást nyújtanak a beruházás előtt álló magánszemélyeknek, vállalkozásoknak. Az érdeklődők online felületen megtekinthetik a Zalaegerszegen található épületek besugárzási értékeit, illetve azt, hogy az adott tetőfelületen telepítendő napelemes rendszerekkel hozzávetőlegesen mekkora összeget tud megtakarítani a beruházó. Így több információval felvértezve vághatnak bele a napelemes rendszerek beszerzésébe. (A megtakarítás mértéke természetesen függ az adott helyszínen fizetendő villamosenergia egységárától is, a Napenergia Térképen az összes épület vonatkozásában egységesen a hatályos lakossági áramárral számolt a fejlesztő.)

Az adatok tájékoztató jellegűek, a specifikus településrendezési, építési szabályzatok rendelkezéseire, valamint az energiaszolgáltatói előírásokra nem terjednek ki. Fontos kiemelni továbbá, hogy az egy épületre vonatkozó, ideálisan elhelyezhető napelempanelek számának pontos megtervezését nem helyettesíti az oldal, igény esetén egyéb online szolgáltatásaival a Solar ViewPoint Kft. ebben is tudja segíteni az érdeklődőket.