Infrastruktúra fejlesztések az Envirosense Hungary Kft-nél

Nagyszabású infrastruktúrafejlesztésekkel indítottuk az évet versenyképességünk növelése érdekében.

A technológiai fejlődés és versenyképességünk fenntartása nehéz kihívások elé állítja cégünket, amely az eszközparkunk folyamatos bővítését és fejlesztését követeli meg. Büszkén jelenthetjük be, hogy a 2020-as évet nagyszabású infrastruktúra fejlesztéssel indítottuk, hogy ügyfeleink távérzékelt adat felvételezésre és adat előállításra vonatkozó igényeit az elérhető legkiválóbb és legmodernebb eszközökkel tudjuk kielégíteni, az adatminőség biztosítása mellett.

2019 utolsó negyedévében megkezdtük a technológiai korszerűsítésünk tervezését, azonban az előkészítési folyamatok csak januárban fejeződtek be, az eszközök beszerzése már csak 2020-ban realizálódott.

Eszközparkunkat a tevékenységünkhöz legjobban illeszkedő Riegl VQ780ii nagy hatótávolságú légi lézerszkennerrel és kapcsolódó Novatel inerciális navigációs rendszerrel bővítettük. Az európai piacon is versenyképes eszközháttér komoly erőt képvisel, nagyban hozzájárul a cég távlati terveinek megvalósításához, stratégiai céljainak eléréséhez.

Vélemény, hozzászólás?